A kuratórium döntése szerint a következő pályázókat támogatja az alapítvány a 2014. évi második félévben:
Tudomány
TITA 1. díj
Tudomány
- Vankó Dániel Gábor (Bárdos László Gimnázium – 11. évfolyam)
- Kitűnő bizonyítványa mellett számos tanulmányi versenyen vett részt nagy sikerrel. Többek között az országos Logo programozási versenyen 4., az országos Nemes Tihamér Informatika versenyen 7., a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen megyei 1., az Arany Dániel Matematikaversenyen országos 17. Informatikai tehetségét és tudását a 10. évfolyamosként megszerzett 98%-os emelt szintű érettségi vizsgaeredménye is bizonyítja. Emellett közép- és felsőfokú nyelvvizsgával is rendelkezik.
- A támogatást számítógép fejlesztésére, bővítésére, szakkönyvek vásárlására szeretné felhasználni.
- Dániel célja, hogy a legrangosabb középiskolai informatika verseny döntőjébe jusson, és ott a lehető legjobb eredményt érje el. Ugyanezt szeretné elérni biológia és matematika tantárgyból is.
Művészet
- P. Szolomayer Zsófia (Szent Margit Általános Iskola – 8. évfolyam)
- A „Tiszán-innen – Dunán túl” arany minősítésű szóló énekese, népi ének és tánctudását is több oklevéllel ismerték már el. Művészeti tevékenységem mellett a tanulásban és a sportban is eredményes.
- A támogatás segíti ének- és tánctudásának csiszolásában, valamint a versenyekre készülésben és a nevezési díjak kifizetésében.
- Zsófia céljai: a művészeti tehetségének fejlesztése, a Csutri táncegyüttes tagjaként a tánctudásának bővítése, a sikeres középiskolai felvételi és középfokú nyelvvizsga.
Sport
- Luterán Petra (Tatabányai Árpád Gimnázium – 11. évfolyam)
- Magyarország jó tanulója, jó sportolója, a Kínában megrendezett Infúsági Olimpia 4. helyezettje magasugrásban. Emellett kitűnő bizonyítványával és tanulmányi versenyeredményeivel is példamutató tagja közösségének.
- A támogatást a sporteszközök, felszerelések megújítására, az edzésekkel kapcsolatos költségekre fordítja.
- Petra célja egyéni csúcsának megjavítása, valamint kijutás a svédországi Junior Atlétikai Európa Bajnokságra.
TITA 2. díj
Tudomány
- Makacsek Gábor József (Bárdos László Gimnázium – 12. évfolyam)
- Sokoldalú tehetségét a példás bizonyítványa mellett felsőfokú nyelvvizsga-bizonyítvány, anyanyelvi versenyeken szerzett dobogós helyezések, és előadások megtartásáért kapott oklevél tanúsítja. Emellett sikeres és eredményes atléta és kitűnő klarinétos is.
- a támogatás elsősorban az idegen nyelv tanulásának költségeit, valamint utazási és nevezési költségeket fedez.
- Gábor célja a sikeres felsőoktatási felvételi mellett újabb nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzése, és sikeres szereplés a német nyelv OKTV-n.
Művészet
- Tóth Luca Julianna (Bárdos László Gimnázium – 12. évfolyam)
- Sikeres énekes, előadó – több oklevéllel elismert fellépéssel, Pitti Katalin Liszt díjas érdemes művész ajánlásával.
- A támogatás hangszerkarbantartáshoz segít, illetve versenyek nevezési díjait, költségeit fedezi.
- Luca célja egy konzervatórium jazz tanszakának elvégzése az egyetemi tanulmányok mellett.
Sport
- Remete Solt (Bárdos László Gimnázium – 11. évfolyam)
- Gyorskorcsolya országos diákolimpiai bajnok, többszörös Magyar Bajnok és helyezett.
- A támogatás utazási költségek kifizetésében és sportszerek beszerzésében és edzőtáborok finanszírozásában segít.
- Solt célja újabb sikeres szereplés a Diákolimpián, és a Magyar Bajnokságon. A sporton kívül fontos számára a felkészülés a sikeres felsőoktatási felvételi vizsgára.
TITA 3. díj
Tudomány
- Szemes András (Bárdos László Gimnázium – 12. évfolyam)
- Kémia tantárgyi tehetség, kutató.
- A támogatás kémiai kutatótábori részvételhez és szakkönyvek vásárlásához és szakmai idegen nyelv tanulásához járul hozzá.
- András célja a sikeres felvételi vizsga mellett a kémiával kapcsolatos angol szaknyelv mélyebb megismerése.
Művészet
- Sárossi Bíborka (Szent Margit Általános Iskola – 7. évfolyam)
- A Forgórózsa Népművészeti Központ kiemelkedően tehetséges népi énekese és néptáncosa. Kitűnő bizonyítványa mellett fiatal korát meghazudtoló komolysággal megszervezte iskolája alsó tagozatosainak néptánc és népdalóráit, és tanítóként is részt vesz ezeken.
- A támogatás utazási költségek, nevezési díjak kifizetésében, valamint a tánchoz szükséges eszközök beszerzésében segít.
- Bíborka célja a jó tanulmányi eredmény megtartása mellett ének- és tánctudásának fejlesztése, és részvétel a néptáncos világtalálkozón.
Sport
- Kis Eszter (Tatabányai Árpád Gimnázium – 9. évfolyam)
- Cselgáncs diákolimpiai bajnok, ifjúsági magyar bajnokságban ezüstérmes.
- A támogatás az utazási költségek kifizetésében és sportszerek beszerzésében segít
- Eszter célja: kijutni a korosztályos Európa Bajnokságra.
Minden támogatott pályázónak gratulálunk, és valamennyi pályázónak köszönjük a színvonalas pályamunkákat.