Tanulmányi kategória
Beke Sára Adria TITA 1. díj (10. évfolyam)
Sára a Tatabányai Árpád Gimnázium 10. évfolyamos tanulójaként kiváló tanulmányi eredménye mellet a magyar nyelv és irodalom területén csillogtatja tehetségét. Anyanyelvi és novellaíró versenyeken elért győzelmei mellett sikerrel szerepelt művészettörténeti, valamint szónokversenyen. Sokoldalúságát jelzi, hogy fényképeivel szerepelt a Kortárs Galéria fotópályázatának kiállításán is. Tanulmányi munkája, eredményei és közösségének szolgálata példaként állítható városunk ifjúsága elé, és ennek alapján kiérdemelte a TITA 1. díját.
Juhász Botond Péter TITA 2. díj (10. évfolyam)
Botond évek óta kitűnő eredménnyel teljesíti tanulmányait a Tatabányai Árpád Gimnázium 10. évfolyamán. Az angol nyelvvizsga megszerzése mellett sikerrel szerepelt a Bolyai Anyanyelvi versenyen, továbbjutott az „Édes Anyanyelvünk” megmérettetésén, és szónoki képességeit is csillogtatta. Tehetségének gondozásával, közösségi és tanulmányi munkájával bizonyította, hogy méltó a TITA elismerésére.
Szénási Zsófia TITA 3. díj (9. évfolyam)
Zsófia a Bárdos László Gimnázium 9. évfolyamára jár. Bizonyítványában a kitűnő tanulmányi eredmény mellett több tantárgyi dicséret is található. Iskolájában már kétszer bizonyult évfolyama legjobb tanulójának. A Mozaik Országos Tanulmányi Versenyen anyanyelv tantárgyban 2. helyezést ért el, a „Bárdosos Zöldek” csaptával pedig sikerrel szerepelt a „Négy elem meg én” elnevezésű környezetismereti versenyen. Sokoldalúságára jellemző, hogy a kiváló tanulmányi munka mellett a zenére és a sportra is jut ideje. Eredményei és tehetségének kibontakoztatásáért végzett szorgalmas munkája alapján kiérdemelte a TITA elismerését.
Sport kategória
Magyari Renáta TITA 1. díj (7. évfolyam)
A következő díjazott kitűnő tanuló a Bárdos László Gimnáziumban. Renáta a kiemelkedő tanulmányi munkája mellett a Kempo nevű harcművészetben teljesíti ki tehetségét, amit számos korosztályos magyar és nemzetközi győzelem bizonyít különböző versenyágakban. Eddigi tevékenysége és pályázata alapján nyerte el a TITA támogatását.
May Alexandra TITA 2. díj (9. évfolyam)
A TSC Geotech versenyzőjeként síkfutásban elértszerzett kiváló eredményei bizonyítják Alexandra tehetségét és szorgalmát. Sportolói feladatai mellett nem hanyagolja el a Tatabányai Árpád Gimnáziumban folytatott tanulmányait sem. Ezt támasztja alá kitűnő bizonyítványa is. Edzője és tanárai véleménye alapján is méltó a TITA díjra.
Talabér Hanna TITA 3. díj (10. évfolyam)
Hanna nem először szerepel a díjazottak listáján. Kitűnő bizonyítványa mellett a város gyorskorcsolya-életének kiemelkedő ifjú versenyzője. Ezt bizonyítja a junior bajnokság országos döntőjében elért dobogós helyezése. Tanulmányi és sportolói tevékenysége mellett a Tatabányai Diák Korcsolyázó Egyesületben végzett munkájával is hozzájárul a közösség építéséhez. Tehetségének gondozását, példás szorgalmát, közösségért végzett munkáját a TITA 3. díjjal ismeri el.
Kamocsai Bendegúz TITA 3. díj (12. évfolyam)
A Tatabányai Árpád Gimnáziumba jár Bendegúz, a Squashberek 18 éves U19-es országos bajnok fallabdázója. Egyéni sikerei mellett tavaly tagja volt annak a felnőtt férfiválogatottnak, amelyik kiharcolta a divízió I-es Európa-bajnokságon való részvétel jogát, ahol a csapat az előkelő 12. helyezést érte el. Bendegúz a sportága iránti elkötelezettségével, kitartásával és képességei folyamatos fejlesztésével érdemelte ki az alapítvány támogatását.
Chukwu Hanna Chyniere TITA 3. díj (9. évfolyam)
Szintén a Squashberek sportolója Hanna, aki a Bárdos László Gimnázium 9 osztályos tanulója. Fiatal kora ellenére sportágában a felnőttek között is ranglistavezető. Emellett számos nemzetközi siker is fűződik a nevéhez, amit az európai U15 ranglistán elért 5. helyezése is bizonyít. Hanna is tagja volt a 2019-ben rendezett U19-es Európa-bajnokságra utazó csapatnak, ahol egyéniben a jóval idősebb versenytársak között a 11. helyezést érte el. A tehetségének elhivatott gondozása és eredményei alapján Hanna méltónak találtatott a TITA díjára.
Művészetek kategória
Tőke Emília TITA 3. díj (7. évfolyam)
Tatabánya kulturális életének egyik gyöngyszeme a 17 éve sikeresen működő Bányász Mazsorett Együttes. Emília már 9 éve aktív tagja ennek a közösségnek. Lelkesedése és kitartása a csapatban elért sikerek mellett meghozta számára az egyéni eredményeket is. A Magyar Látványtánc Szövetség országos bajnokságán több koreográfiával is 1. helyezést ért el, emellett több különdíjat is elhódított. A városának és egyesületének szerzett sikerei, szorgalma példaként állítható kortársai elé. Eddigi tevékenységével és pályázatával kiérdemelte az alapítvány elismerését.